• Orvos kereső
« összes orvos

Szakterület: agyhártyagyulladás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az agyhártyagyulladás (meningitis vagy magyarosan meningitisz) az agyhártyák vagy agyburkok (meninx, meninges), azaz a központi idegrendszert (az agyat és a gerincvelőt) körülvevő hártyáknak a gyulladásos megbetegedése, ami súlyos, életveszélyes állapot, és sürgősségi orvosi/szakellátási beavatkozást igényel. Gyógyulás után is nagyon gyakran maradandó idegrendszeri károsodásokhoz vezethet.

A megbetegedést, kiváltó okát tekintve, két fő csoportba oszthatjuk: az élő kórokozókkal történt fertőzés okozta és az egyéb kórokok által kiváltott (nem fertőzéses) gyulladások. A kettő között a mikroorganizmusok által okozta fertőzés a gyakoribb kórokozó, pontosabban vírusok, baktériumok, gombák, de a paraziták is okozhatnak gyulladást. A nem fertőzés okozta meningitisz eredete lehet rákbetegség, a koponya fizikai sérülései, sugárzások,[1] bizonyos vegyi anyagok, gyógyszerek vagy kábítószerek.

A fertőzéses meningitisz okozója lehet többféle vírus. A gombák és paraziták által okozta betegség viszonylag ritka. Az agyhártyagyulladás második leggyakoribb okozói a baktériumok. Többféle baktérium okozhat meningitiszt, és a következmény ebben az esetben is igen súlyos lehet. A vírusokkal ellentétben szerencsére itt az antibiotikumok időbeni, intenzív és lehetőleg célzott alkalmazása teljes gyógyuláshoz is vezethet.


A meningitisz egyes okozói ellen védőoltás áll rendelkezésre; ilyenek kórokozók a meningokokkusz és pneumokokkusz baktériumok, és a mumpszvírus.

Tünetek

A szimptómák közé tartozik a rettenetes fejfájás és nyakmegmerevedés, valamint hirtelen magas láz és megváltozott elmeállapot. Mindezen tünetek azonban egy analízis szerint a fertőzés okozta meningitiszes eseteknek csak kb. 44%-ában jelennek meg együttesen.

Egyéb tünetek: fotofóbia (fényiszony), fonofóbia (hangiszony), idegesség, delírium, kisgyerekek esetében görcsök, néhány hónapos (0–6) csecsemőknél azok kutacsainak (a koponya puha varratainak) megduzzadása.

A nyakmerevségre két vizsgálat van, a Kernig-jel (Kernig’s sign) és a Brudzinszki-jel, de egyik sem teljesen megbízható.

A Neisseria meningitidis kokkusz által okozott betegségre jellegzetesen egy gyorsan terjedő, kék és lila színű pontokból álló kiütés, a bőrvérzéses kiütés (angol: petechial rash) előzi meg a többi szimptómát. Ez rendszertelenül terjed a csípőn, a lábszárakon, a kötőhártyán és olykor a beteg talpán és tenyerén. Ennek a fertőzésnek a tünetei hasonlítanak a száj- és körömfájás és a genitális herpesz tüneteire is.

Egy post mortem vizsgálat alkalmával az agy pia-arachnoid rétegének nagymértékű gyulladása jelzi, hogy a halál oka meningitisz volt. Ezenkívül a halott agy-gerincvelői folyadékában a megnőtt neutrofil granulociták (semleges festékkel festhető, finom szemcséket tartalmazó falósejtek) koncentrációja, valamint az agyalap, az idegek, a gerincvelő, emellett az agy környezetének elgennyesedése az, ami a meningitisz gyanúját megerősíti.

Diagnózis

Nyomozási vizsgálatok

A diagnosztikai vizsgálatok közé tartozik egy kimerítő vérvizsgálat teljes vérsejtszámlálással, valamint egy mellkasröntgen, de a leglényegesebb vizsgálat, ami a meningitisz távollétét bizonyítani tudja, az agy-gerincvelői folyadék (liquor) analízise lumbálpunkció, angolul lumbar puncture, rövidítve LP mintázással.

A lumbálpunkciót el kell kerülni, ha arra gyanakszunk, hogy a betegnek magas az intrakraniális (belső, agybeli) nyomása, egy halálos, ún. agyherniáció (agykinyomódás) előfordulásának valószínűsége miatt. Ilyen esetekben vagy egy CT, vagyis komputertomográfia, vagy pedig az MRI által készített felvételek előzetes tanulmányozása adhat választ arra a kérdésre, hogy egy LP kivitelezése túlságosan veszélyes lenne-e, vagy sem. Egyébként a LP vizsgálat jön először, amit MRI követ. Az MRI jobb a CT-nél, mert pontosabban mutatja az agybeli ödéma, az iszkémia (vagyis véredénydugulás) és a gyulladás helyét.

Az LP vizsgálatnál a kezdeti nyomás mérése az első feladat, mert ennek nagysága lehet az első jel arra, hogy bakteriális gyulladással állunk szemben. Egy 180 mm víznyomás (kb 14 Hgmm) felüli nyomás már maga is erős jel erre.

Ezután a liquorból való mintavétel és annak részletes analízise következik: fehérvérsejt-tartalomra (annak teljes típuseloszlásának meghatározásával), fehérje- és glükóztartalomra. Bár Gram-festés vagy egy baktériumkultúra mikroszkópos megfigyelése kimutathat baktériumokat, már a jelenlevő fehérvérsejtek típusbeli eloszlása is mutatja, hogy vírus vagy baktérium okozta meningitisszel van dolgunk.

Az agy-gerincvelői folyadékból vett mintán a következő vizsgálatok következhetnek a virális vagy bakteriális DNS keresésére, identifikálására:

Ha a beteg immunrendszere kompromittálva van, akkor a folyadékot toxoplazmózis, Epstein-Barr vírus, citomegalovírus és gombás fertőzés jelenlétére lehet vizsgálni, az egyedi DNS-ek kimutatásával.

 

Az agy-gerincvelői folyadék jellemzői az infekció típusától függően
Állapot Glükóz Protein Sejtek
Akut bakteriális meningitisz Alacsony Magas magas, sokszor > 300/mm³
Akut virális meningitisz Normális normális v. magas mononukleáris, < 300/mm³
Tuberkulózisos meningitisz Alacsony magas pleocitózis, kevert < 300/mm³
Gombás meningitisz Alacsony magas < 300/mm³
Malignáns meningitisz Alacsony magas általában mononukleáris
Szubarachnoidális agyvérzés Normális normális v. magas Eritrociták

Bakteriális gyulladás esetén a likvór-glükóz/szérumglükóz arány 0,4 alatt van, a Gram-festés, ill. a baktériumkultúra-vizsgálatok értékességét pedig az mutatja, hogy míg a Gram-festés a bakteriális agyhártyagyulladás eseteinek csak 60%-át, a tenyésztés utáni mikroszkópos vizsgálat pedig csak 80%-át garantálja, a limulisz-lizát vizsgálat a Gram-negatív baktériumok endotoxinjait is képes kimutatni. Mindezzel szemben a latex-agglutináció teszt még azt is megbízhatóan kimutatja, hogy a Streptococcus pneumoniae, Neisseria meningitidis, Haemophilus influenzae és az Escherichia coli közül melyikkel állunk szemben.

A baktériumtenyészeti vizsgálat értékét csökkenti az is, hogy a tapasztalat szerint bakteriális kórokozóval állhatunk szemben, még ha azt a kultúrában nem is tudtuk megtalálni akkor, ha a liquorból vett mintát a beteg antibiotikumokkal való kezelésének megkezdése után vettük. Ilyen esetekben további bizonyíték kell a negatív eredményre, amit a folyadék kortizontartalmának meghatározása támaszthat alá.

Azok az esetek, amelyekben nem szepszis (vérmérgezés) a gyulladás okozója, a kórokozó lehet vírus, gomba, rákos szövetátalakulás, szarkodiózis (egy granulómás immunrendszeri betegség) vagy még egy a gerincvelőbe orvosilag bevezetett kontrasztmédium által okozta kémiai reakció is.

Gyakran a vírus okozta betegség kategóriájába szoktak sorolni minden nem bakteriális ún. aszeptikus (nem szeptikus), tehát enyhe agyhártyagyulladás eseteit, de ezt a csoportot külön részletezni lehet egy a liquor- vagy vérmintán elvégzett PLR, vagy szerológiai vizsgálat lefolytatásával, ami ki tudja mutatni az enterovírus, herpesz szimplex 2. vírus vagy a mumpszvírus jelenlétét azokon, akik ezek ellen nincsenek még beoltva. Problémát okozhat a már zajló antibiotikumos kezelés, mivel ilyenkor az agy-gerincvelői folyadék analízisének eredménye hasonlít a virális eredményhez; ilyenkor az antibiotikumos kezelést tanácsos folytatni mindaddig, amíg egy másodlagos teszt, pl egy PLR-vizsgálat pozitívan ki nem mutatja egy vírus jelenlétét.

A bakteriális diagnózis pontozási rendszere

Az ún. bakteriális meningitisz-pontozási rendszer (angolul Bacterial Meningitis Score) , aminek a használatát 2007-ben jelentették először, legalább egy kockázati faktort mutató, két hónaposnál idősebb gyerekek fertőző agyhártyagyulladás-diagnózisának a megbízhatóságát bizonyítja.

Okai

A meningitisz leggyakoribb okozói (a parazitákat is ideszámítva) mikroorganizmusok, amik a vérkeringés útján kerülnek az agy-gerincvelői folyadékba. A leggyakoribb kórokozó egy viszonylag veszélytelen vírus, az általa okozott agyhártyagyulladás általában néhány napon belül elmúlik. A második leggyakrabban észlelt esetek csoportja bakteriális eredetű. Ez igen veszélyes, sokszor halállal is jár.

Bakteriális meningitisz

A beteg korától függően más és más baktériumok okoznak agyhártyagyulladást.

  • Koraszülöttekben és újszülöttekben a streptococcusok B törzsének III-as altípusa (a hüvelyflórából), az Escherichia coli K1 antigént hordozó változata, és a Listeria monocytogenes IVb szerotípusa a leggyakoribb kórokozó.
  • A nagyobb gyerekekben a Neisseria meningitidis meningococcus, a Streptococcus pneumoniae 6-os, 9-es, 14-es, 18-as és 23-as szerotípusa okozza a legtöbb agyhártyagyulladásos esetet. Azokban az országokban, ahol nem vezettek be oltásokat ellene, ötéves kor alatt a Haemophilus influenzae B is veszélyes.
  • Felnőttekben az N. meningitidis és az S. pneumoniae felelős az esetek 80%-áért.
  • Ötvenéves kor felett megnő az L. monocytogenes által okozott agyhártyagyulladás kockázata.

A koponya sérülései lehetőséget adnak az orrban tenyésző baktériumnak arra, hogy behatoljanak az agyhártyába. Hasonlóan, az agyvíz elvezetésére szolgáló eszközzel élők is veszélyeztetettebbek, mint a többség. Ezekben az esetekben gyakoriak a staphylococcusok, a pseudomonasok és más Gram-negatív baktériumok által okozott fertőzések. Ugyanezek a baktériumok gyakoribbak a legyengült immunrendszerű vagy immunhiányos betegeknél. A csecsnyúlvány és a középfül gyulladása könnyen ráterjedhet az agyhártyára is. További kockázati csoportot alkotnak a cochleáris implantátumot használók a meningococcusos agyhártyagyulladást illetően.

A tuberkulózisos agyhártyagyulladás azokban a régiókban gyakori, ahol elterjedt a Mycobacterium tuberculosis, a tuberkulózis baktériuma. Immunhiányos betegekben a szokottnál gyakrabban fordul elő.

A visszatérő bakteriális agyhártyagyulladás a tartósan fennálló anatómiai eltéréseknek vagy az immunrendszer gyengeségének tulajdonítható. Ezek az anatómiai eltérések kapcsolatot teremtenek az idegrendszer és a külvilág között. Ezek közül a koponyatörések, az agyalapot, orrmelléküreget érintő repedések a leggyakoribbak.Egy 363 esetet vizsgáló tanulmány szerint az esetek 59%-ában volt ilyen törés vagy repedés, 36%-ában immunhiány, és 5%-ában az agyhártyával szomszédos területekről terjedt át a fertőzés.

Aszeptikus meningitisz

Az aszeptikus agyhártyagyulladás azokat az agyhártya-gyulladásos eseteket foglalja magába, amelyekben nem mutatható ki bakteriális fertőzés. Legtöbbször a vírusos agyhártyagyulladásra vonatkoztatják, de ide tartoznak a részben már gyógyult esetek vagy a szomszédos területekről átterjedő gyulladások, például a sinusitisek. A szívburok gyulladása is kiválthat aszeptikus agyhártyagyulladást. Kiválthatják spirochéták, például a Treponema pallidum (a szifilisz kórokozója) vagy a Borrelia burgdorferi (a Lyme-kór okozója). A maláriás agyfertőzés, a cerebrális malária is okozhatja az aszeptikus agyhártyagyulladást

Virális meningitisz

A vírusos agyhártyagyulladás leggyakoribb okozói az enterovírusok, a herpes simplex 2-es és 1-es típusa (a 2-es gyakrabban), a varicella zoster, a mumpsz, a HIV, és az LCMV.

Paraziták okozta meningitisz

Az eozinofilok feldúsulása az agy-gerincvelői folyadékban parazitát valószínűsít. A leggyakoribb agyhártyagyulladást okozó élősködők az Angiostrongylus cantonensis és a Gnathostoma spinigerum hengeresférgek. Emellett azonban a tuberkulózis, a szifilisz, a cryptococcosis és a coccidiodomycosis kórokozója sem zárható ki, így további vizsgálatokra van szükség az élősködői eredet megállapításához.

Gombák okozta meningitisz

A gombák által okozott agyhártyagyulladás többnyire immunhiányos betegeken jelentkezik. Ismert kórokozók a cryptococcusok, például a Cryptococcus neoformans.

Nem fertőző meningitisz

Az agyhártyagyulladásnak lehetnek más, nem fertőző okai is. Ilyenek az agyhártyába terjedő rák, és bizonyos gyógyszerek, főleg a nem szteroid alapú gyulladáscsökkentők, és az intravénás immunglobulinok. Néhány gyulladásos állapot, mint például a sarcoidosis, a systematicus lupus erythematosus, a vasculitis bizonyos formái, például a Behçet-kór, szintén kiválthatja a betegséget. Az epidermoid és a dermoid ciszták szintén okozhatnak agyhártyagyulladást irritáló anyagok kibocsátásával. A Mollaret-féle agyhártyagyulladásért a 2-es típusú herpes simplex felelős.

Kezelése

A bakteriális agyhártyagyulladás könnyen életveszélyes lehet, bakteriális támadás esetén tehát azonnali orvosi beavatkozásra van szükség, ami azt jelenti, hogy a legkisebb gyanú felmerülése esetén még az alaposabb kivizsgálás kezdete előtt el kell kezdeni oxigénadagolás mellett az empirikus antibiotikumokkal való kezelést, mégpedig intravénás csepegtetéssel, ha a betegnek alacsony a vérnyomása vagy sokkos állapotban van. A gyógyszerek között a legismertebb a benzilpenicillin. Felnőtteknél, különösen ha az pneumokokkusz eredetű, az agyhártyagyulladás okozta hallásveszteség, a neurológiai utóhatás, valamint a halál gyakoriságát hatásosan lecsökkentik a kortikoszteroid gyógyszerek. A különféle komplikációkat mielőbb felismerendők, és a beteg szükség esetén az intenzív osztályra szállítandó.

Ha a beteg nincs tudatánál, vagy nem tud megfelelően lélegezni, akkor lélegeztetésre is szükség lehet. Ha emellett megnőtt a nyomás az agyban, akkor ezt a nyomást figyelemmel kell kísérni, és megfelelő értékre beállítani. A rohamokat antiepileptikumokkal kell kezelni. A vízfejűség kezelésére le kell csapolni az agy-gerincvelői folyadékot, és gondoskodni a megfelelő elvezetéséről.

Bakteriális meningitisz

Antibiotikumok

A bakteriális fertőzés súlyossága miatt az antibiotikumos kezelést már a vizsgálatok megkezdése előtt el kell kezdeni. A pontos gyógyszerezést az adott helyen előforduló agyhártyagyulladást okozó baktériumfajok alapján állapítják meg. Emellett még tekintetbe kell venni a beteg életkorát; azt, hogy volt-e agysebészeti beavatkozás, szenvedett-e a beteg fejsérülést, vagy van-e beültetett agyvízt levezető rendszere. Például gyerekek, 50 éven felüliek, és immunszuppresszáltak esetén ampicillint is adnak a lehetséges Listeria monocytogenes, mint lehetséges kórokozó miatt. A Gram-festés eredményeit tekintetbe véve a gyógyszerezés megváltoztatható.

Az agy-gerincvelői folyadék vizsgálata 24-48 óra múlva ad eredményt. Ezután a kórokozó már egyértelmű, és ez alapján megkezdhető a specifikus gyógyszerezés. Azonban nem minden, az adott kórokozó ellen hatásos gyógyszer segít az agyhártyagyulladás leküzdésében. A használt antibiotikumok legtöbbjét még nem tesztelték agyhártyagyulladásos betegeken a klinikai vizsgálatokon; csak a laborvizsgálatokon mentek át.

A tuberkulózisos agyhártyagyulladás hosszan tartó kezelést igényel. Míg a tüdőfertőzést fél évig, addig ezt egy évig, vagy még tovább kell kezelni. A corticosteroidok ebben az esetben hatékonyak, bár nem alkalmazhatók AIDS-esek esetén.

Szteroidok

Ahol a HIV ritka, ott a corticosteroidokkal végzett kisegítő kezelés csökkenti a halál, a hallásvesztés, és az idegrendszeri károsodás kockázatát a serdülőkben és a felnőttekben. Hatásuk a gyulladás erősségének csökkentésében nyilvánul meg. Az irányelvek szerint a dexamethasone-t vagy a hasonló corticosteroidok adását már az antibiotikumok előtt meg kell kezdeni, és négy napig folytatni.Mivel a corticosteroidok többnyire csak a meningococcusos fertőzésekben segítenek, egyes irányelvek szerint, ha más kórokozók okozták a betegséget, akkor le kell állni a corticosteroidokkal.

A corticosteroidos kisegítő kezelést gyerekeknél is ajánlják. Habár a gazdag országokban hasznosnak bizonyultak, a szegény országokban nem, és nem is végeztek vizsgálatokat azért, hogy megtudják, miért. A gazdag országokban is csak akkor használnak, ha az antibiotikumok előtt adják, és leginkább a Haemophilus influenzae általi agyhártyagyulladáson segítenek. Azonban az oltások hatására ez a kórokozó megritkult. Ezért gyerekek esetén csak az antibiotikumok előtt adnak szteroidokat.

A korábbi eredmények felülvizsgálatával kiderült, hogy a szteroidok nem olyan hasznosak, mint amilyennek korábban gondolták őket. Az egyetlen lehetséges hasznuk a hallássérülés csökkentése.

Virális meningitisz

A legtöbb agyhártyagyulladást okozó vírus ellen nincs speciális ellenszer. Tipikus a támogató terápia; az enyhe esetek kezelhetők otthon, sok folyadék bevitelével, fájdalomcsillapítással és ágynyugalommal. A Herpes simplex és a Varicella zoster aciclovirral kezelhető, de nem világos, hogy a betegek e nélkül is meggyógyultak volna.

Gombák okozta meningitisz

A gombák okozta agyhártyagyulladást nagy dózisban adagolt gombaölő szerekkel kezelik, mint amphotericin B-vel és flucytosine-nal.

Következményei

A kezeletlen bakteriális agyhártyagyulladás többnyire halálos, de a vírusok által okozott betegség legtöbbször magától elmúlik.

A kezelés hatékonysága függ a pontos októl és a beteg életkorától:

  • Az újszülöttek és a csecsemők körében a halálozás 20–30%.
  • A bakteriális agyhártyagyulladással kezelt nagyobb gyerekek 2%-át nem sikerül megmenteni.
  • A felnőttek 19–37% nem éli túl a betegséget még kezelés mellett sem.

Ezen kívül a túlélés esélye más okoktól is függ, mint a kórokozótól; a fertőzéstől a kórokozó agy-gerincvelői folyadékban való megjelenésééig eltelt idő, a betegség súlyosságától, az öntudat szintjétől, vagy az agy-gerincvelői folyadékban jelen levő fehérvérsejtek számától. Például a Haemophilus influenzae vagya meningococcusok által okozott agyhártyagyulladásnak jobb a prognózisa, mint a B streptococcusok és az S. pneumonia által okozottnak. Felnőttekben streptococcusos fertőzés esetén a halálozási arány 3–7%, ami kisebb a pneumococcusok által okozott agyhártyagyulladás halálozási arányánál.

Az agyhártyagyulladás siketségig menő hallásvesztést, értelmi fogyatékosságot, epilepsziát, tanulási és viselkedési zavarokat hagy maga után a túlélő gyerekek 15%-ában.A hallásvesztés bizonyos esetekben visszafordítható. A felnőtt betegek 66%-a marad ép a betegség gyógyulása után. A fő panaszok a siketség (14%) és az értelmi fogyatékosság (10%).

Megelőzése

Védettség biztosítható rövid távra antibiotikumokkal, és hosszabb távra védőoltással.

A profilaxis szó egy betegség megelőzésére szolgáló közegészségügyi rendszabályokat jelenti. Rövid távú profilaxis nyújtható antibiotikumokkal, például rifampicinnel, ciprofloxacinnal vagy ceftriaxone-nal. Meningococcusos fertőzés esetén a profilaktikus kezelés javítja a kilátásokat, de nem védenek a későbbi fertőzésektől.

Az 1980-as évek óta több ország is bevezette a kötelező védőoltások közé a Haemophilus influenzae ellen védelmet nyújtó vakcinát. Ezekben az országokban eltűnt a kisgyerekek köréből az ez által a kórokozó által okozott agyhártyagyulladás. A betegség által leginkább sújtott országok azonban túl szegények a teljes körű oltáshoz, a vakcina túl drága. Hasonlóan, a mumpsz elleni védőoltással sikerült megfékezni a mumpszos agyhártyagyulladást, ami az oltás előtt a mumpszos esetek 15%-ában fordult elő.

A meningococcusok több típusa ellen is létezik védőoltás. Ezek az A, C, W135 és Y törzsek. Azokban az országokban, ahol bevezették a C törzs elleni védőoltást, nagy mértékben csökkent az ez által a kórokozó által okozott agyhártyagyulladásos esetek száma. Létezik kombinált oltás is a négy törzs ellen, az ACW135Y vakcina. Ez az oltás kötelező a mekkai zarándoklatra szóló vízum kiváltására. A B törzs ellen nehezebb oltóanyagot készíteni, mivel a baktérium felszíni fehérjéi gyenge immunválaszt váltanak ki, vagy keresztreakcióba lépnek az emberi fehérjékkel. Mindenesetre Új-Zéland, Kuba, Norvégia és Chile is kifejlesztett védőoltást a B törzs helyi változata ellen, és ezek az oltások hatékonynak bizonyultak. Afrikában a járványok megelőzése és ellenőrzése a betegség korai felismerésén és a tömeges sürgősségi oltásokon alapul. Ezekben az oltásokban A/C vagy A/C/W135 poliszacharid vakcinákat használnak.

A Streptococcus pneumoniae elleni PCV (konjugált pneumococcus elleni vakcina) védőoltás a kórokozó összes szerotípusa ellen véd. Ez az oltás szintén hozzájárul a pneumococcusos agyhártyagyulladás leküzdéséhez. A poliszacharid pneumococcus elleni vakcinát csak bizonyos esetekben, például lépeltávolításon átesett személyek esetén használják, mivel nem vált ki mindenkinél megfelelő immunválaszt. Kisgyerekek esetén nem hatékony.

Gyerekekben a tuberkulózis elleni védőoltás hatásos a tuberkulózisos agyhártyagyulladás ellen, de felnőttek esetén már nem nyújt védelmet. Ezért kutatások folynak egy felnőttkorban is védő vakcina kifejlesztéséért.

Elterjedtsége

Habár az agyhártyagyulladást sok országban törvényileg kötelező bejelenteni, a pontos incidencia ismeretlen. A nyugati országokban évi 100 000 emberből 3 betegszik meg bakteriális agyhártyagyulladásban. Széles körben végzett vizsgálatok szerint a vírusos agyhártyagyulladás elterjedtebb, évi 100 000 emberből 10,9 beteggel. Brazíliában a bakteriális betegség gyakoribb, évi 45,8 per 100 000 esettel. A szub-szaharai Afrikát több, mint egy évszázadon át meningococcusos agyhártyagyulladás-járványok gyötörték. A járványok tipikusan a decembertől júniusig tartó száraz évszakban kezdődnek, és két-három éven át tartanak, amikor is az esős évszak véget vet nekik. Ezekben a járványokban 100 000 emberből 100-800-an betegszenek meg, amely betegeket a helyi egészségügy nem tud megfelelően ellátni. A járványért főleg meningococcusok felelősek. A legnagyobb járvány az 1996–1997-es volt, 250 000 beteggel és 25 000 halálos áldozattal.

A meningococcusos agyhártyagyulladás főként ott okoz járványt, ahol sokan zsúfolódnak össze, például vonuló hadseregekben, college-okban, és az évenkénti mekkai zarándoklaton. A járvány okai között megtalálhatók a legyengült immunrendszer, a zsúfoltság, a szegényes életkörülmények, az úti körülmények, az éghajlati sajátságok, és a már meglevő fertőzések.

A bakteriális agyhártyagyulladás kórokozói különböző területeken terjedtek el. Európában a N. meningitides B és C törzsei felelősek a legtöbb esetért, Ázsiában és Afrikában inkább az A törzs terjedt el. Afrikában a dokumentált meningococcusos megbetegedések 80-85%-a ennek a törzsnek a számlájára írható.

Története

Attia és társai szerint már Hippokratész ismerte az agyhártyagyulladást.A középkori orvosok, például Avicenna már biztosan találkoztak vele. A tuberkulózisos agyhártyagyulladásról Sir Robert Whytt Edinburghben működő orvos írta le. Jelenése csak halála után, 1768-ban került nyilvánosságra, habár a betegség és kórokozója közötti kapcsolatot csak a 19. században állapították meg.

Az agyhártyagyulladás-járványok viszonylag új jelenségek.Elsőként az 1805-ös genovai járványt dokumentálták. Nem sokkal később más járványokról is beszámoltak Európában és az Amerikai Egyesült Államokban. Az első Afrikában kitört járványról 1840-ben írtak. Afrikában gyakoribbá váltak a járványok a 20. század elejétől, az 1905–1908-as nigériai és ghánai nagyobb járvánnyal kezdve.

Anton Weichselbaum 1887-ben írta le a meningococcust.A régi beszámolókban a betegek 90%-a meghalt. 1906-ban készült az első antiszérum lovakban. A módszert Simon Flexner amerikai kutató fejlesztette tovább. Ezzel nagyban sikerült csökkenteni a halálozási arányt. 1944-ben a penicillin hatásosnak bizonyult a betegség kezelésében. A 20. század végén a Haemophilus elleni védőoltások sikeresnek bizonyultak az ugyanezen kórokozó által okozott agyhártyagyulladás megelőzésére. 2002-ben cikkeztek arról, hogy a szteroidos kezelés javítja a betegek kilátásait.

 

 

A betegség leírás a wikipédia 2012.08.21-én elérhető állapotát tükrözi. A lap idézett szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 licenc alatt van; egyes esetekben más módon is felhasználható. Részletekért lásd a wikipédia felhasználási feltételeket. Az orvoshop.hu Zrt. nem vállal felelősséget a szöveg pontosságáért és teljességéért.


Orvosok, akikhez panaszával fordulhat